A szőke, akit egyszer húúúú de pofán csapnak

Történik: RENDSZERESEN (a későbbiekben ez még fontos lesz!) valamint abban az időben, amikor még a vonat egészen Vácig ment.

Szóval az úgy van, hogy elvileg (és amikor rendben járnak a vonatok) Vácon át lehet szállni egy úgynevezett "zónázó" vonatra, az nem áll meg egészen a Nyugatiig. Tiszta heppiség az egész, 25 perc alatt bent van. A MÁV számára a kihívás ott jelentkezik, hogy ez a vonat 3 azaz három perccel a veresi vonat beérkezése után érkezik meg Vácra. Egy szerencsésebb fejlődés-kultúrájú környezetben élő ember talán most joviálisan mosolyog: hiszen három perc ... a legpraktikusabb ...  vonat megérkezik, utas átsétál a másik vonat elé, átszálló vonat beérkezik, utas mosolyog ... Hát nem? Hát nem!

Jelen sorok írója tervezi egyszer kifejteni, hogy mi is lehet az oka annak, hogy a MÁV-nál a menetrend az csak amolyan "viszonyítási alap ... a miheztartás végett", itt legyen annyi elég, hogy az 3-5 perces vonatkéséseket az állomásfőnökök felpántlikázott szűzlányok fogadóbizottságával ünneplik meg.

Ez még úgy el is menne ... ha az üzem-faktor mellé nem jelentkezne az ügynevezett emberi-faktor.

Történetünk szőke hőse egy MÁV alkalmazott Vácon. Fogadja a vonatokat, továbbengedi az átmenő forgalmat. CG-nek szerencséje van munkanaponta megpróbálni a lehetetlent, feljutni Vácig ott a leírtak szerint megkörnyékezni a zónázót és továbbhaladni. Visszafele ugyanez pepitában, zónázó vonattal eljutni Vácra, ott a veresi járatra, remélhetőleg bevárja ...

CG ugyanakkor a következőre lett figyelmes. Gyakran, akár minimális késés esetén is szinte le kell ugorni a vonatról, szaladni, valahogy felhívni az embernek magára figyelmet, és akkor a zónázó vonat egy picit vár. Forgalomirányító szépen bevárja a szaladókat (ha másért nem, hát azért, mert pont a vonat előtt kell átszaladni, és az a sok elütött utas csak szekántkodna, azzal meg csak a papírmunka van, szóval inkább várni hát) és megy tovább az áhított fent említett heppiség.

Van azonban ez a nő, ez a szőke ... nos, CG alapos megfigyelés után arra a következtetésre jutott, hogy abban az esetben, ha ez a bizonyos szőke van szolgálatban, akkor exponenciálisan megnövekszik annak az esélye, hogy a veresi vonalról érkező utas éppen száll le a vonatról, éppen szalad a már bent parkoló átszálló vonat felé, amikor is elindítják azt a nyomorult vonatot, szinte úgy kell lefékezni a rohanásból, nehogy a kifelé araszoló vonat (ld. fent papírmunka, szekántkodás, stb.) ... A vonat ezeket az utasokat térben elválasztja a forgalomirányítótól, aki, mire a vonat elsuhan a bosszankodó utas előtt, már az irodájában ül "Illetéktelen személyeknek a belépés TILOS" táblácska alatt. Azt nem mondanám, hogy nem tudja mindezt, mert az anyázás az égig hallatszik, de mindenesetre törődni nem törődik vele. Azt sem mondanám, hogy csak ő teszi ezt, mert más kolleganője, férfi kollegája is nyilván megteszi (hasonló a hasonlókat vonzza brigádszinten is) de ez a nő ... ez a szőke ... elég annyi, hogy amikor az ember Vác előtt a kanyarban tanakodik, hogy "miajóanyjánakálltmármegintmegezavonatmostmegyelazónázó" akkor hallani bizonyos reménykedő hangokat, "... talán megvárja ..." majd valaki valahol biztosan megjegyzi:"ha a szőke van szolgálatban, akkor biztosan nem!"

Történt egy téli napon, ronda, lucskos idő, jégpálya a peronon, stb ... szóval történt, hogy sietünk sietünk ... azonban nem csak a zónázót, azt nem is láttuk, csak a kanyarban elrobogni, de az utána közlekedő mindenhol megálló lassú vonatot is félő, hogy lekéssük. Kis csapat szalad a vonat felé ... kacsázik, tényleg latyak van, csúszós. amikor is szőke KÖRÜLNÉZ, RÁNK NÉZ, ahogy totyogunk, majd ELINDÍTJA a lassú vonatot (az utolsót abban a kategóriában, amellyel CG időben beérkezik munkahelyére) ... miközben figyeli, ahogy szaladunk ...

Egy kicsit elszámolta magát, mert a lassú vonat nem választja el térben az érkező utasoktól, így nem volt ideje berobogni "Illetéktelen személyeknek a belépés TILOS"-ba, ellenben találkozott egy férfival, aki magából kissé kikelve, de először udvariasan kérte számon, hogy mit is képzel. A szőke ránéz, majd az állami hivatalnokok magabiztos gőgjével, kissé felszegett fejjel közli: Ennek a vonatnak NINCS CSATLAKOZÁSA a veresihez, nem vagyok köteles bevárni!
Ekkor hangzott el egy gyönyörű mondat a férfi szájából (immár nem erőltetve magára az udvarias de legalábbis civilizált szerepet): "MAJD EGYSZER VALAKI JÓL POFÁN CSAP, AZTÁN MAGYARÁZHATSZ A BETÖRT KÉPEDDEL A CSATLAKOZÁSOKRÓL!"

Aztán néhány nap múlva este hazafelé menet CG ül a zónázón, kissé lassan halad, mellette két ember beszélget. Az egyik megjegyzi: "Csak ne késsünk ... vajon megvárja a zónázót a veresi?", beszélgetőtársa válaszol: "Van ott egy szőke nő, ha ő van, akkor nem hiszem." Erre az első: "JAA?! Az a szőke? ... NA, azt egyszer húúú, de pofán csapják!!"


Most se felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. :-) Keljünk útra hát! :-)

Mégis, kinek az asztala?

Történik a napokban, értsd 2014. év sokadik hatályú menetrendje szerint.

Vonat: Bp Nyugati pu. 17.34. --> valamerre és valameddig a veresegyházi vonalon ...
Hogy miért vagyok ebben ennyire bizonytalan? Mindjárt kiderül!

CG délután megy haza. Már a megszokott vonatot keresi a szemével a kijelzőtáblán, amikor azt látja, hogy a 17.34-es vonat, ami eddig Vácrátótig közlekedett és még vonatpótlót sem biztosítottak hozzá ... szóval csak úgy, vonat, amely nem megy a végállomásig ... nos, most Vác-Alsóig elmegy.

Hurrá és jó hír, mivel eddig ezt a vonatot el kellett kerülnie ... aha ... meg ahogy azt a kis masiniszta elképzeli!

CG-nek gyanús lesz, hogy a nála lévő menetrend SEM ezt mutatja, ellenőrzi a dátumot, stb. ... amit ilyenkor kell. Nincs mese ... itt valaki téved. CG odamegy A KALAUZHOZ, elsőre szimpatikus harmincas évei elején járó fiatalember. Megkérdezi őt, ez a vonat akkor most Vác-Alsóig megy? Elsőre szimpatikus, másodszorra már kevésbé fiatalember kis türelmetlenséggel és nagy csodálkozással a hanglejtésében kérdezi: "Már miért menne ez Vác-Alsóig?!?! Mindig csak Rátótig megy!" CG már érzi, hogy ez bizony megint egy kellemetlen beszélgetés lesz, ezért kissé feszengve megjegyzi: "A kijelzőtáblán Vác-Alsó van írva, valamint a vágány elején is a kiírás ezt mutatja!" "Akkor az rossz!" válaszolja másodszorra már kevésbé szimpatikus fiatalember. CG közbeveti: "Akkor talán szólni kellene valakinek, mert itt bizony sokan fognak félretájékozódni." Harmadszorra még annál is kevésbé szimpatikus fiatalember már nem is leplezi bosszankodását, majd így szól: "Akkor ezek így jártak! A menetrendben már jó ideje ez van, már megtanulhatták volna! Ez nem az én dolgom, a forgalmi irodában írják ki a vonatokat!" "Nagyon jó, akkor talán nekik lehetne beszólni, hogy javítsák ki a téves feliratot."- mondja CG ... és ekkor jön az egyik legszebb mondat, amit MÁV alkalmazottól eddig hallott: "Szóljon az, akit zavar!"

BRÁVVOO!!! EZ IGEN!!! CG szépen arrébb ballag, miközben gondolkodik.

1. Vajon érdemes lenne felvilágosítani cseppet sem szimpatikus fiatalembert, hogy az utasok nem csak naponta ingázó, a menetrendet betéve ismerő emberek halmaza? Hogy vannak olyan esztelenül laza és nemtörődöm utasok, akik egyszerűen csak bíznak abban, amit a pályaudvaron a kijelzőkön olvasnak?
2. Hamarosan a legjobban ezt a cseppet sem szimpatikus fiatalembert fogja zavarni ez a hiba, mert amikor Vácrátóton megáll a vonat, bizony ott lesznek a rászedett, nem kellően informált utasok, akik nem utolsósorban neki köszönhetik, hogy rossz vonatra szálltak. Nem lesznek hálásak. CG magában kissé kívánja: némi verbális fenyegetés is hangozzon el ... please ... csak úgy ... leckeileg ...  
3. CG-nek eszébe jut, hogy nem ez az első alkalom, hogy ilyen hibás kiírásra bukkant. Egy kedves barátnőjével futott össze még régen, pár éve hazafelé tartva, aki Gödön száll le a vonatról. Mentek a vonat felé, majd barátnője elbúcsúzik tőle, hogy ez a vonat neki nem jó, nem áll meg Gödön. CG csodálkozik ... naponta ezzel jár, mindig megállt Gödön. Megnézik a kiírást, hát valóban, eszerint tényleg nem ... de attól még igenis megáll. Barátnő kicsit dúl-fúl, és megjegyzi: egy éve hamarabb érhetne haza, ha fel mert volna szállni erre a vonatra. CG és barátnő megkeresi a kalauzt, rákérdez a dologra, majd kalauz válaszol is: "Nem az én asztalom. Én csak a vonatot kísérem." 

CG elballag a másik, később induló vonat felé és reméli, hogy minél kevesebben járnak pórul.
Hogy ez kinek az asztala? Hogy ez kinek a kötelessége és felelőssége? CG úgy gondolja, ez mindegy is. Minimális jóindulat és figyelem bármelyik MÁV alkalmazottól elvárható ... Nem az ő dolga? Mondta bárki is, hogy ez az Ő DOLGA? De hát attól még ... ha már ... Aztán CG tovább gondolkodik. Vajon hányszor van egy átlagember életében olyan, hogy lát / észlel valamit, nem a feladata, nincs sok köze hozzá, de mégis szól, mert miért ne, mi múlna rajta? Amikor az ember bemegy egy irodába dolgozni és kitört ablakot lát a folyosón, akkor nem szól a karbantartóknak? Mondván, hogy majd erre jár egy karbantartó és észreveszi? Az ő dolga, az ő asztala nem? Hát nem ... van az a szint, amikor nem munkaköri leírás kérdése az, hogy a munkahelyünkön hogyan dolgozunk. A MÁV nem tanítja meg az alkalmazottainak, hogy nem különálló szigetek ők, hanem összefüggő rendszert alkotnak? Karbantartó - takarító - kalauz - vonatvezető - váltókezelő - állomásfőnök - stb. stb. Egymás munkáját segítik / gátolják, egymás munkáját javítják / rontják le azzal, hogy ők maguk ebbe a munkába milyen hozzáállással kapcsolódnak be. ... És ez NEM DIPLOMA kérdése, és NEM FIZETÉS kérdése. Mindenkinek a maga szintjén és a maga pozíciójában meg van a lehetősége a figyelmes, gondos, minőségi munka elvégzésére.

Ne felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. :-) Keljünk útra hát! :-)

Béla, az entertainer

CG ül a vonaton. Este közeledik, mindenki fáradt, a napnak majdnem vége. A fülke jó háromnegyedig van tele. Mint mindig, CG könyvet vesz elő. Egész könyvtárnyi könyv befigyelt már így. Mást úgysem nagyon lehet csinálni, a vonat vagy halad vagy nem, de mindenképpen időbe telik, míg eléri az ember az úti célját, okostelefon és társai nem játszanak, az ember semmi hasznos tevékenységet nem tud végezni ez alatt az idő alatt. Kár sürgetni vagy lassítani az időt, minden a maga tempójában halad. Ezek tulajdonképpen békés percek - lennének.

Hatvan körüli férfi zsezseg valahol a fülkében. Harsog és harsog. Nincs rá jobb szó. Szóval tartja ... de kit is? Hát SENKIT! A férfi (nevezzük Bélának) persze nem magában beszél. De nem ám! MINDENKIHEZ beszél! Útitársa nincs, hol ide, hol oda forog, feláll, hátranéz, megfordul, akit éppen lát, neki címezi a mondandóját.

A szófüzérnek csak közvetve van logikai sora. "Reggel vettem magamnak ezt a Fornettit ... Még mindig maradt belőle ... De most már éhes vagyok ... Tudja mikor láttam igazán éhes embereket? Afrikában! ... Nairobin keresztül repültünk Addisz-Abebába'. ... Tudja minek a fővárosa Nairobi? ... Hát Kenyáé! Két hónapot dolgoztam ott ... A főnököm elvesztette az útlevelét ... Törökországban kellett intézkedni ... Tudja, hogy mi Törökország fővárosa? ... Nem, mi? ... Senki nem tudja ... mindenki azt hiszi, hogy Isztambul, pedig nem is. ... Kiváncsi mi? Hát elmondom, Ankara! ... Sokan tévednek ... " ... és ez így megy tovább.

Visszautasítás nincs, reakció nincs. Az emberek - közöttük CG is - eltökélten nem reagálnak, de semmire. Sem kérdés, sem direkt kontaktus nem veszi rá őket, hogy bármilyen módon megkockáztassák, hogy érdeklődést mutassanak. Béla harsog, időnként felkiált "Jajjjj, de lassú ez a vonat!" "Hol van a masiniszta?!?" "Otthon holnap lecsót csinálok" - kurjantja "Hát nem lehet a piacon rendes paprikát kapni!" Tudja, hogy ki csinálta először a lecsót?!? Hát nem mondom meg!" - és harsog és kurjant ... és szórakoztatja saját magát. Időről időre ki-kitör belőle egy-egy fél mondat, hangosan, zengőn, csattanón.  

Az emberek - CG-vel egyetemben - nem reagálnak, nem szólnak, tulajdonképpen nem is bántják Bélát. Meredt és eltökélt, tudatos ignorálás. Azért idegesítő ám egy ilyen ember. Hogy miért? Hát esetleg megszólít, esetleg elkezd PONT NEKEM  beszélni, ezzel nyílt összetűzést provokálva, hiszen minimum az embernek meg kell jegyeznie "Elnézést, kérem, hagyjon békén, olvasnék tovább / leszállnék / zenét hallgatok stb. stb. ... CG gondolkodik. Persze olvasni nem tud, tulajdonképpen senki nem tud már máshova figyelni, csak erre az idegesítő, nyugtalanító jelenségre, Bélára. CG gondolkodik. Mikor lesz valaki már elég bátor, hogy rászóljon? Mikor vállalja valaki fel a "tömegek hangjá"-nak szerepét, és utasítja rendre ezt a kellemetlenkedő alakot? CG bosszankodik. Kellemetlen alak ... szólni kellene már ... azután CG megint csak gondolkodik.

Vajon mitől van Bélában ez a feszültség? Mi az, amitől a szavak, az érzések szinte csak úgy pukkannak kifelé ebből az emberből? Nem is beszél, nem is harsog, inkább dörren ... ROBBAN! Bélának nem a tudata zavarodott, hanem a lelke. Ez az ember valószínűleg napokig, akár hetekig egyedül, magában, mindenféle társaság nélkül a saját kis világának a túsza, vagy elutasítástól, csalódástól szenved, az élete kilátástalan, örömtelen. Nincs senki, aki elfogadná, figyelne rá, elismerné, a véleményét kérné, felnézne rá.

CG már nem gondolkodik, nem bosszankodik ... CG imádkozik. "Istenem, adj ennek az embernek nyugalmat, adj a lelkének csendességet, hűtsd le túlfűtött elméjét, add meg neki azt a békét, amelyet csak Te tudsz adni a szenvedőknek."

És akkor (CG bár nem lepődik meg, azért alig hisz a szemének és a fülének) Béla hirtelen elhallgat. Leül, kibambul az ablakon, maga elé néz, tanulmányozza a tájat, majd elővesz valamilyen papírt, talán újságot ... és csendben olvasni kezd.

Ne felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. :-) Keljünk útra hát! :-)

Egy pozitív példa

Mint írtam, nem csak a rossz és lejárató történetek érdekelnek. Igen, vannak olyan "kalandok" is, amelyek példaként szolgálhatnak.

Még régebben történt, hogy egy ideig egy mozgássérült ember utazott rendszeresen a vonaton. Járókerettel közlekedett, azzal is elég nehezen. Ápolatlan cigányember, koordinálatlan, sokszor talán kapatos is volt, így a felszállás bizony nem ment könnyen.
Egy időben minden nap bejárt valahova Vác-Alsóra, ki tudja, milyen okból. A legtöbb kalauzt hidegen hagyta, sőt, volt egy, amelyikre rászóltak a felszállók, hogy segítsen neki, és kerek perec azt mondta: "Segíts neki Te, a Te fajtád!"

Nos, ennek az embernek ilyen hozzáállással kellett megkűzdenie (szerintem nap, mint nap) ... üdítő változatosság volt azt látni egy reggel, hogy az éppen szolgálatot teljesítő kalauz amikor meglátta őt, leugrott a vonatról, odaszaladt hozzá, sőt "Tessék várni, segítek!" felkiáltással maga tette fel a járókeretet a vonatra. Majd bekísérte őt, segített neki leülni "Nehogy elessen, tessék biztonságban leülni, könnyen meg van a baj!"

Megköszöntem neki, hogy ilyet láthattam, elmeséltem, hogy egyes kollegái hogyan álltak hozzá, látszott az utason, hogy szinte nem is tudja hova tenni, hogy így odafigyelnek rá, szinte zavarban volt. Nem csodálom ... fura dolog ez ... amikor elszokunk valami kedvességtől, bizony szinte zavarba jövünk egy természetes gesztus láttán is.

Természetesen, amikor leszállt a férfi, ugyanúgy ott állt mellette a kalauz, segítette a járókeretet, és a férfit is a leszállásnál.

Valami ilyen hozzáállás az, amire szükség van. Tisztelet ezúton is neki.

Amikor a MÁV nemtörődik azzal, hogy a busz nem vár

Érdekes, de inkább felkavaró kalandom a busszal elgondolkodtatott. Másnap megint csak kénytelen voltam (igaz, most reggel) a vonatpótló buszt igénybe venni. Amíg utaztam, megkérdeztem a szolgálatot teljesítő kalauznőt a dologról. Nagyon kedves volt és készséges. Elmondta (nem ezekkel a szavakkal persze), hogy büdös nagy KAMU a dolog, hogy a Vác-Alsón szolgálatot teljesítő Kérdéses Felelős Személynek nem feladata és nem tudja felügyelni a buszokat, ő bizony valóban felelős személy. Neki bizony ott kell állnia, és figyelnie a forgalmat, ugyanúgy, mintha vonatok jönnének. És ez persze megint beindít néhány vészcsengőt a fülemben. Ugyanis a szolgálatot teljesítő személyzet nem mutatta meg magát a megállóban. Először kicsit furcsálltam is, mert ott szoktak állni akkor is, ha nem olyan vonat érkezik, amelyiknek ott van a végállomása, hanem akkor is, ha egy vonat halad tovább. De egyértelmű, hogy mi történt. KFSz ül a kis odújában, és látja/tudja, hogy a pesti vonat nem fog időben megérkezni. KFSz már tudja, hogy jó páran ezen a vonaton lohol(ná)nak a buszhoz, átszállni a veresi vonalra. KFSz azt is látja, hogy a busz szépen elhúzott, hát mi a teendő? Csak nem előjönni, csak nem megmutatni magunkat, hiszen hova is vezetne az? Esetleg számot kellene adni egy-egy reklamáló utasnak? Ugyanmár, nincs ő ennyire megfizetve!

CG úgy általában jól szórakozik ezeken a dolgokon, persze csak miután kidühöngte magát szépen, merthogy az ilyen embereknek ez úgy ül ki a homlokukra ez a hozzáállás, mintha képújságot üzemeltetnének rajta, ott fut szépen … szépen … és CG ilyenkor csodálkozik ... és kiváncsi … konkrétan arra, hogy mennyi is a munkaerőpiacon az ilyen munkamorállal rendelkező ember(ek) értéke. Mennyit is keresnek? Mert bármennyit, az pont annyival több, mint amennyit megérdemelnek. CG itt visszautal nyitó bejegyzésére, ahol kifejtette, hogy ez a blog TISZTELGÉS a tisztességesen, becsületesen, lelkiismeretesen elvégzett munka előtt (akár MÁV berkein belül vagy kívül végzik is a munkát). Legyen ezúttal is megünnepelve az, aki veszi a fáradtságot, aki odafigyel, aki szolgálatkész, aki megteszi, ami rajta múlik.

Az említett kalauznő emlegetett holmi „a-VOLÁN-dolga-ők-az-alvállalkozók-övék-a-busz-meg-a-személyzet” típusú érvelést, amivel csak az a baj, hogy teljesen mindegy, hogy a munkaeszköz kié, az alvállalkozás nem azt jelenti, hogy az alvállalkozónak (VOLÁN) kevesebb a kötelessége vagy másként végezheti a munkáját, mint a fővállalkozó (MÁV), pontosan ugyanazt a szolgáltatást kell nyújtania, pontosan ugyanazt a munkát kell végeznie, a fővállalkozó azért adja át a munka egy részét, mert kapacitása (jelen esetben elég busza és buszszemélyzete) nincs rá. De a munka, a feladatkör NEM VÁLTOZIK!

CG tehetetlen? Nem igazán! Igen, mehet MÁV-hoz, mehet VOLÁN-hoz, feljelentheti balra jobbra az alkalmazottakat, ha végigfejtik a cégnél ezt a feladatsort, előbb-utóbb ott áll majd a végén pár ember, akit el lehet marasztalni … de tényleg ez legyen a cél? Tényleg ki kell rúgatni embereket? Ma Magyarországon az átlag állami-munkavállaló tényleg csak ebből ért?

 

Ne felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. J  Keljünk útra hát! J

Amikor a busz nem vár ... vagy inkább siet?

Tervezett útvonal:

Nyugati pu. 20:41  --> Vác-Alsó 21:22 --> vonatpótló busz Vác-Alsó 21:25 --> Csörög 21:40
Nem egy bonyolult terv ... sikerült a MÁV-nak összehozni? Hát persze! ... az én agydurranásomat mindenképpen!

Ül a "gyanútlan" (de legalábbis ártatlan) utas a vonaton, és reménykedik abban, hogy a vonat nem fog 3-4 percnél többet késni. Ebben az esetben ugyanis még szaladva, de a sorompónál lestoppolhatja a vonatpótló járat remélhetőleg jóindulatú buszsofőrjét, aki remélhetőleg ajtót is nyit neki, nem hivatkozik holmi "csak a megállóba' lehet, mer' balesetveszélyes" típusú, valójában szívatásnak szánt okfejtésre, és indulhat végre a hazaút utolsó etapja. Reménykedni persze lehet ...

Coke Girl (CG) száll le a vonatról és szalad és szalad a cél felé ... (Fussunk fussunk szaladjunk, hadd lobogjon a hajunk! - Akkor szaladj Te!)  ... amikoris azt tapasztalja, hogy a cél ... eltűnt. 21:25 van, a busznak ott kellene állnia a buszmegállóban (na jó, esetleg már csorog kifelé ... ugye) ám nemhogy a megállóban nincs, de annyival előbb elindult, hogy még a 21:24-kor lezáródó sorompót is megelőzte. Igen igen kérem, nem csalás, nem ámítás, nem tévedés, a 21:25-kor indítandó busz 21:23-kor már javában rótta az utakat.

CG bizonyos szempontból naív. Jóindulattal viseltet mindenféle bezárt és elreteszelt forgalmi-ügyelet ajtók iránt, azonban amikor kisvártatva egy Női MÁV alkalmazott kidugja kis orrocskáját, csak megkérdi: Kérem, ki a felelős a vonatpótló buszok fogadásáért és indításáért?
Női MÁV alkalmazott készségesen jelez a kérdéses felelős személynek. "Béla, hozzád jöttek!"

Kérdéses Felelős Személy meg is jelenik "Én nem ... én nem vagyok ...!" felkiáltással ajkain. Majd nem éppen Kirkegaard-féle polémiába kezd CG-vel. A polémia lényege: CG tőle szokatlan higgadtsággal ecseteli bánatát, miszerint átszállt volna ő a buszra, ha valaki megállította volna a sofőrt, aki legalább 3 perccel korábban kívánta letudni az aktuális körét. Így viszont CG kénytelen lesz az egy és negyed óra múlva 22:40-kor induló vonatot megvárni. Kérdéses Felelős Személy (KFSz) rögtön átlátja a dolgot, majd közli: De hát annak a vonatnak nincs csatlakozása a buszhoz! Nézze meg a menetrendet!

CG nem ugrik be a látszatnak, hiszen ha tényleg annyira ostoba lenne KFSz, mint amennyire mutatja, nem tudna egyszerre beszélni és járni. Ezen a ponton CG próbálja (látszólag sikertelenül) felhívni a KFSz figyelmét, hogy az teljesen irreleváns (KFSz-szintűek kedvéért: baszottul mindegy), hogy van-e csatlakozás vagy sem, bárki bárhonnan száll át, vagy akár gyalog közelíti meg a buszt, 21:25-ig a busznak ott a megállóban pihi van. CG ismét megkérdezi: hogy lehet, hogy elment ez a busz? KFSz közli, ő nem tudja, ő ott ült bent, nem is látta a buszt, hogy ki és mikor ...és egyáltalán. Felhívnám a nagybecsű olvasó figyelmét, hogy ezen a ponton KFSz maga által is bevallottan megszegte a kötelességét, a beérkező és továbbmenő járatra rá sem nézett. Ekkor a beszélgetés kissé személyeskedésbe fordul, midőn KFSz közli, hogy CG órája biztosan rossz, és nem jól látja az időt. Ebbe az okfejtésbe száll be Női MÁV alkalmazott, valamint egy újabb szereplő, Férfi MÁV alkalmazott, aki egy másik vonat kalauza, mely vonat éppen akkor érkezett be. Mindketten KFSz pártjára állnak (Férfi MÁV alkalmazott még azt sem tudja, miről van szó, ha csak nincs telepatikus képessége, és a polémiát menet közben is már figyelemmel kísérte), de együtt mentenék a menthetetlent, s előkerül Női MÁV alkalmazott céges okostelefonja, ahol a gps-es jelentést mutogatja, miszerint a vonat nem volt 21:25-kor Vác-Alsón.

Amellett, hogy magában örül annak, hogy végre találkozott egy olyan MÁV-személlyel, akinek a bevallása szerint is alkalmas a telefonja információk vételére és közlésére (eddig csak olyannal találkozott, aki ezt szemrebbenés nélkül letagadta!) CG közli KFSz-szel, hogy az órája pontos, nem is nagyon tudna tömegközlekedni egy krumplival, valamint azt a gyakorlati tapasztalatát, miszerint a MÁV-gps jónéhány perces eltérést mutat a tényleges érkezés-indulás-továbbhaladás terén. (Egyszer - ha már nem tikkel CG szemhéja az emlék felidézésekor - majd megírja jelen blog keretében, hogy eme tapasztalatra hogyan is tett szert.)

CG-nek egy ponton persze beugrik: trollokkal ne vitázz, vitát nem nyerhetsz, csak a saját szintjükre húznak le.

CG hovatovább ül a vonaton, fáradtan, késő éjjel, tehetetlen dühében és fáradtságában a sírás fojtogatja a torkát. Persze nem tehetetlen, tudja ő jól. De tényleg nincs más út? Tényleg fel kell jelenteni ezeket az embereket? A mai világban ... persze ... De hát még CG legyen tekintettel ezeknek az embereknek az állására? Amikor ők maguk szarják le magasról, hogy kinek mi a véleménye a munkájukról. Megérdemelnék ... Azután végülis másfél órával később ér haza. Munkája véget ért 8:00-kor, mégis, mint aki esti-éjszakai műszakot vállalt, fél tizenkettő is lesz, mire hazaér.  

Azért még elmondom gyorsan, hogy minden, amit leírok szépen visszakereshető a MÁV megfelelő nyilvántartásában, menetrendjében.

Továbbra se felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. :-)  Keljünk útra hát! :-)

Az a bizonyos nyitó bejegyzés

Akkor blogoljunk hát …

De nyilván valami tematikus kell, hiszen tele van a net napló-szerű blogokkal. „Képzeljétek, ma kipróbáltam a parmezános padlizsán egy merőben új változatát, nincs benne parmezán (túl drága lett volna) és nem kaptam padlizsánt sem a sarki kispiszkosban, így kreatívan helyettesítettem őket az … … …” … *brrrrrr* és *grrrrrr* és *hrrrrrr* egyszerre … Vagy a sok „köldök-nézős” blog (copyright by the zseniális Kern András – bár ő néhány tipikus magyar művészfilmet látott el ezzel a jelzővel) … „Kedves Blogom, ma elolvastam Lelkesné dr. Fásult Gizella értekezését a … … …” …. *hrrrrrr … hrrrrrr … hrrrrrr* … ilyenkor szinte a monitoron át hallom az olvasók horkolását.

Nem tudom … lehet, hogy ezen is be lehet majd aludni … azt garantálom, hogy a leírt történetek közben ÉN nem aludtam.

Nos akkor a címről: MÁV, avagy ma hogyan jutottam haza …

Előljáróban magamról annyit, hogy gimnazista korom óta koptatom a MÁV üléseit, s ez az idő múlásával hovatovább már évtizedes múltra tekint vissza. A MÁV az agglomerációs („bejárós”) körzetekben utazók számára az alábbi mozaik-szót jelenti: Mármegintaz Állomáson Várok J … vagy L … leginkább az utóbbi. Bochi a néhai szép emlékű Bumerángban egyszer ezt mondta: „Nem is értem, az tutti nem normális, aki vonattal jár!” Most hagyjuk el a nyilvánvalóan provokatív és szociálisan érzéketlen felhangot, Bochinak megbocsátjuk, „ilyen a stílusa neki”, ilyen vitriolos. Mi, akik szeretjük, ezért (is) szeretjük őt. Ha lebontjuk róla ezeket a sallangokat, az észrevétele jogos. Ha egy családban van legalább két felnőtt kereső ember két jogosítvánnyal és időben-térben nagyjából össze tudják hangolni a munkába járásukat, nem csak időpazarlás, energiapazarlás, felesleges stressz, de pénzpazarlás is az ország első számú szolgáltatójának nem-szolgálatait igénybe venni.

Az idő múlásával egyre több „kalandba” keveredik bele az utazó. A barátaim már régóta kapacitálnak, indítsak el egy blogot, tegyem közzé „kalandjaimat”. (Definíció következik: a kaland nem feltétlenül, sőt, a szórakoztató-faktor kedvéért egyáltalán nem azt jelenti, hogy késik a vonat és mennyit – megnyugtatásul azoknak, akik attól tartanak, hogy szöveges statisztikát kapnak a menetrend pontos betartásáról. A kaland ott kezdődik, ahogyan és amikor reagálnak a MÁV berkein belül bizonyos történésekre.) Naponta négy vonattal járok. Van benne részem elég, látok eleget. Beszéljünk arról, amiről nem beszélünk, lássuk meg azt, amit a saját lelki nyugalmunk kedvéért már meg sem akarunk látni, nevezetesen, hogy az adófizetők pénzéből és az utasok megkeresett forintjaiból milyen „szolgáltatást” is nyújtanak, milyen szervezetet hoztak is létre, arra hivatott (evégett fizetett) „szak”emberek. S arra hivatott (evégett fizetett) további szakemberek, ezek utódai, tanítványai, stb. milyen minőségű munkát engednek ki a kezük alól és a beosztottjaik keze alól. „Parancsuralmi szervezet” – szokták mondani róluk, ők csak egy fogaskerék, stb. stb. Nos, ahogy annak idején Nürnbergben sem fogadták el a „nem én akartam én csak parancsot kaptam” típusú magyarázatokat, úgy az itt leírt esetekre sincs feltétlenül „nem az én asztalom” típusú magyarázat. Ha másért nem, hát az emberek közötti kapcsolatban (szerintem) alapvetően ELVÁRHATÓ JÓINDULAT okán. Annak okán, hogy az emberben benne kell, hogy legyen az az igény, hogy amikor munkája végeztével „leteszi a tollat”, legalább azt elmondhassa: a munkámmal ma kicsit jobb lett a világ, nincs miért szégyenkeznem, elvégeztem dolgomat.

FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, a célom nem az ekézés, nem a zsigeri kötözködés, akadékoskodás. Szintén nem áll szándékomban kizárólag egyoldalú, a MÁV-ot lejárató történeteket leírni. Kérlek Benneteket, a ti tapasztalataitokat is osszátok meg velem, küldjétek el a kapcsolódó emailcímemre coke.girl.blog@gmail.com és kommenteljetek bőszen és bátran. A célom az, hogy ebből a szörnyen igénytelen valóságból, ebből a kiszolgáltatottságból egy kicsit ki tudjon tekinteni mindenki, s igen, „akinek füle van: hallja meg, akinek szeme van: lássa”, esetleg okulni és tájékozódni is lehet innen, ahogy fentebb írtam, az „arra hivatott (evégett fizetett)” szakembereknek.

Természetesen a JÓ HÍREKET is közzé akarom tenni. A látott és tapasztalat pozitívumokat, elismerésre méltó epizódokat, ezeket is küldjétek el nekem.

EZ A BLOG VALÓJÁBAN TISZTELGÉS! Tisztelgés a tisztességesen, becsületesen, lelkiismeretesen elvégzett munka előtt. Azok előtt, – akár a MÁV berkein belül, akár máshol … bárhol dolgoznak – akik olyan munkát adnak ki a kezük közül, amelyre méltán mondhatják a nap végén: a világ egy kicsit jobb lett, tehetségem, tudásom és szorgalmam legjavát nyújtottam, a munkámnak értelme, becsülete és jó minősége van, melyet büszkén vállalhatok a családom, szeretteim, gyerekeim és munkatársaim előtt. Tisztelet nekik! Nem tudom, hogy a MÁV-nál hányan mondhatják el ezt magukról. Legyen ez a szám minél nagyobb. Én ezt kívánom.

És ne felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. J  Keljünk útra hát! J