De nyilván valami tematikus kell, hiszen tele van a net
napló-szerű blogokkal. „Képzeljétek, ma kipróbáltam a parmezános padlizsán egy
merőben új változatát, nincs benne parmezán (túl drága lett volna) és nem
kaptam padlizsánt sem a sarki kispiszkosban, így kreatívan helyettesítettem
őket az … … …” … *brrrrrr* és *grrrrrr* és *hrrrrrr* egyszerre … Vagy a sok
„köldök-nézős” blog (copyright by the zseniális Kern András – bár ő néhány
tipikus magyar művészfilmet látott el ezzel a jelzővel) … „Kedves Blogom, ma
elolvastam Lelkesné dr. Fásult Gizella értekezését a … … …” …. *hrrrrrr …
hrrrrrr … hrrrrrr* … ilyenkor szinte a monitoron át hallom az olvasók
horkolását.
Nem tudom … lehet, hogy ezen is be lehet majd aludni … azt
garantálom, hogy a leírt történetek közben ÉN nem aludtam.
Nos akkor a címről: MÁV, avagy ma hogyan jutottam haza …
Előljáróban magamról annyit, hogy gimnazista korom óta
koptatom a MÁV üléseit, s ez az idő múlásával hovatovább már évtizedes múltra
tekint vissza. A MÁV az agglomerációs („bejárós”) körzetekben utazók számára az
alábbi mozaik-szót jelenti: Mármegintaz Állomáson Várok J … vagy L … leginkább az utóbbi.
Bochi a néhai szép emlékű Bumerángban egyszer ezt mondta: „Nem is értem, az
tutti nem normális, aki vonattal jár!” Most hagyjuk el a nyilvánvalóan
provokatív és szociálisan érzéketlen felhangot, Bochinak megbocsátjuk, „ilyen a
stílusa neki”, ilyen vitriolos. Mi, akik szeretjük, ezért (is) szeretjük őt. Ha
lebontjuk róla ezeket a sallangokat, az észrevétele jogos. Ha egy családban van
legalább két felnőtt kereső ember két jogosítvánnyal és időben-térben nagyjából
össze tudják hangolni a munkába járásukat, nem csak időpazarlás,
energiapazarlás, felesleges stressz, de pénzpazarlás is az ország első számú
szolgáltatójának nem-szolgálatait igénybe venni.
Az idő múlásával egyre több „kalandba” keveredik bele az
utazó. A barátaim már régóta kapacitálnak, indítsak el egy blogot, tegyem közzé
„kalandjaimat”. (Definíció következik: a kaland nem feltétlenül, sőt, a
szórakoztató-faktor kedvéért egyáltalán nem azt jelenti, hogy késik a vonat és
mennyit – megnyugtatásul azoknak, akik attól tartanak, hogy szöveges
statisztikát kapnak a menetrend pontos betartásáról. A kaland ott kezdődik,
ahogyan és amikor reagálnak a MÁV berkein belül bizonyos történésekre.) Naponta
négy vonattal járok. Van benne részem elég, látok eleget. Beszéljünk arról,
amiről nem beszélünk, lássuk meg azt, amit a saját lelki nyugalmunk kedvéért
már meg sem akarunk látni, nevezetesen, hogy az adófizetők pénzéből és az
utasok megkeresett forintjaiból milyen „szolgáltatást” is nyújtanak, milyen
szervezetet hoztak is létre, arra hivatott (evégett fizetett) „szak”emberek. S
arra hivatott (evégett fizetett) további szakemberek, ezek utódai, tanítványai,
stb. milyen minőségű munkát engednek ki a kezük alól és a beosztottjaik keze
alól. „Parancsuralmi szervezet” – szokták mondani róluk, ők csak egy
fogaskerék, stb. stb. Nos, ahogy annak idején Nürnbergben sem fogadták el a
„nem én akartam én csak parancsot kaptam” típusú magyarázatokat, úgy az itt
leírt esetekre sincs feltétlenül „nem az én asztalom” típusú magyarázat. Ha
másért nem, hát az emberek közötti kapcsolatban (szerintem) alapvetően
ELVÁRHATÓ JÓINDULAT okán. Annak okán, hogy az emberben benne kell, hogy legyen
az az igény, hogy amikor munkája végeztével „leteszi a tollat”, legalább azt
elmondhassa: a munkámmal ma kicsit jobb lett a világ, nincs miért
szégyenkeznem, elvégeztem dolgomat.
FÉLREÉRTÉS NE ESSÉK, a célom nem az ekézés, nem a zsigeri
kötözködés, akadékoskodás. Szintén nem áll szándékomban kizárólag egyoldalú, a
MÁV-ot lejárató történeteket leírni. Kérlek Benneteket, a ti tapasztalataitokat
is osszátok meg velem, küldjétek el a kapcsolódó emailcímemre coke.girl.blog@gmail.com és
kommenteljetek bőszen és bátran. A célom az, hogy ebből a szörnyen igénytelen
valóságból, ebből a kiszolgáltatottságból egy kicsit ki tudjon tekinteni
mindenki, s igen, „akinek füle van: hallja meg, akinek szeme van: lássa”,
esetleg okulni és tájékozódni is lehet innen, ahogy fentebb írtam, az „arra
hivatott (evégett fizetett)” szakembereknek.
Természetesen a JÓ HÍREKET is közzé akarom tenni. A látott
és tapasztalat pozitívumokat, elismerésre méltó epizódokat, ezeket is küldjétek
el nekem.
EZ A BLOG VALÓJÁBAN TISZTELGÉS! Tisztelgés a tisztességesen,
becsületesen, lelkiismeretesen elvégzett munka előtt. Azok előtt, – akár a MÁV
berkein belül, akár máshol … bárhol dolgoznak – akik olyan munkát adnak ki a
kezük közül, amelyre méltán mondhatják a nap végén: a világ egy kicsit jobb
lett, tehetségem, tudásom és szorgalmam legjavát nyújtottam, a munkámnak
értelme, becsülete és jó minősége van, melyet büszkén vállalhatok a családom,
szeretteim, gyerekeim és munkatársaim előtt. Tisztelet nekik! Nem tudom, hogy a
MÁV-nál hányan mondhatják el ezt magukról. Legyen ez a szám minél nagyobb. Én
ezt kívánom.
És ne felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban
elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. J Keljünk útra hát! J
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése