CG ül a vonaton. Este közeledik, mindenki fáradt, a napnak majdnem vége. A fülke jó háromnegyedig van tele. Mint mindig, CG könyvet vesz elő. Egész könyvtárnyi könyv befigyelt már így. Mást úgysem nagyon lehet csinálni, a vonat vagy halad vagy nem, de mindenképpen időbe telik, míg eléri az ember az úti célját, okostelefon és társai nem játszanak, az ember semmi hasznos tevékenységet nem tud végezni ez alatt az idő alatt. Kár sürgetni vagy lassítani az időt, minden a maga tempójában halad. Ezek tulajdonképpen békés percek - lennének.
Hatvan körüli férfi zsezseg valahol a fülkében. Harsog és harsog. Nincs rá jobb szó. Szóval tartja ... de kit is? Hát SENKIT! A férfi (nevezzük Bélának) persze nem magában beszél. De nem ám! MINDENKIHEZ beszél! Útitársa nincs, hol ide, hol oda forog, feláll, hátranéz, megfordul, akit éppen lát, neki címezi a mondandóját.
A szófüzérnek csak közvetve van logikai sora. "Reggel vettem magamnak ezt a Fornettit ... Még mindig maradt belőle ... De most már éhes vagyok ... Tudja mikor láttam igazán éhes embereket? Afrikában! ... Nairobin keresztül repültünk Addisz-Abebába'. ... Tudja minek a fővárosa Nairobi? ... Hát Kenyáé! Két hónapot dolgoztam ott ... A főnököm elvesztette az útlevelét ... Törökországban kellett intézkedni ... Tudja, hogy mi Törökország fővárosa? ... Nem, mi? ... Senki nem tudja ... mindenki azt hiszi, hogy Isztambul, pedig nem is. ... Kiváncsi mi? Hát elmondom, Ankara! ... Sokan tévednek ... " ... és ez így megy tovább.
Visszautasítás nincs, reakció nincs. Az emberek - közöttük CG is - eltökélten nem reagálnak, de semmire. Sem kérdés, sem direkt kontaktus nem veszi rá őket, hogy bármilyen módon megkockáztassák, hogy érdeklődést mutassanak. Béla harsog, időnként felkiált "Jajjjj, de lassú ez a vonat!" "Hol van a masiniszta?!?" "Otthon holnap lecsót csinálok" - kurjantja "Hát nem lehet a piacon rendes paprikát kapni!" Tudja, hogy ki csinálta először a lecsót?!? Hát nem mondom meg!" - és harsog és kurjant ... és szórakoztatja saját magát. Időről időre ki-kitör belőle egy-egy fél mondat, hangosan, zengőn, csattanón.
Az emberek - CG-vel egyetemben - nem reagálnak, nem szólnak, tulajdonképpen nem is bántják Bélát. Meredt és eltökélt, tudatos ignorálás. Azért idegesítő ám egy ilyen ember. Hogy miért? Hát esetleg megszólít, esetleg elkezd PONT NEKEM beszélni, ezzel nyílt összetűzést provokálva, hiszen minimum az embernek meg kell jegyeznie "Elnézést, kérem, hagyjon békén, olvasnék tovább / leszállnék / zenét hallgatok stb. stb. ... CG gondolkodik. Persze olvasni nem tud, tulajdonképpen senki nem tud már máshova figyelni, csak erre az idegesítő, nyugtalanító jelenségre, Bélára. CG gondolkodik. Mikor lesz valaki már elég bátor, hogy rászóljon? Mikor vállalja valaki fel a "tömegek hangjá"-nak szerepét, és utasítja rendre ezt a kellemetlenkedő alakot? CG bosszankodik. Kellemetlen alak ... szólni kellene már ... azután CG megint csak gondolkodik.
Vajon mitől van Bélában ez a feszültség? Mi az, amitől a szavak, az érzések szinte csak úgy pukkannak kifelé ebből az emberből? Nem is beszél, nem is harsog, inkább dörren ... ROBBAN! Bélának nem a tudata zavarodott, hanem a lelke. Ez az ember valószínűleg napokig, akár hetekig egyedül, magában, mindenféle társaság nélkül a saját kis világának a túsza, vagy elutasítástól, csalódástól szenved, az élete kilátástalan, örömtelen. Nincs senki, aki elfogadná, figyelne rá, elismerné, a véleményét kérné, felnézne rá.
CG már nem gondolkodik, nem bosszankodik ... CG imádkozik. "Istenem, adj ennek az embernek nyugalmat, adj a lelkének csendességet, hűtsd le túlfűtött elméjét, add meg neki azt a békét, amelyet csak Te tudsz adni a szenvedőknek."
És akkor (CG bár nem lepődik meg, azért alig hisz a szemének és a fülének) Béla hirtelen elhallgat. Leül, kibambul az ablakon, maga elé néz, tanulmányozza a tájat, majd elővesz valamilyen papírt, talán újságot ... és csendben olvasni kezd.
Ne felejtsétek: Valójában nem késtétek le a kanyarban elrobogó vonatot, csak a következőhöz érkeztetek ki túl korán. :-) Keljünk útra hát! :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése